Újra hazai környezetben

2019-01-11 12:58:00

Sorozatban harmadik győzelmére hajt szombaton a DEAC floorball gárdája: a már szinte biztosan rájátszásba jutott egyetemisták az alsóházban tanyázó érdi ARES HC-t látják vendégül.

Jó előjelekkel várja a mérkőzést a debreceni csapat: a múlt szombati sikerrel szinte biztos a felsőházi tagság és még akár az alapszakasz harmadik helyét is elcsíphetik Varga Gergőék. Ehhez mindenképpen meg kell szerezni a pontokat szombaton! A győzelem a jó hangulat miatt is fontos: egymás után hárm mérkőzésen még nem nyert a bajnokság során a DEAC, így ez is plusz motivációt adhat a srácoknak. Előzetesen szinte mindenki a fedélzeten lesz, az egyeteln hiányzó a régóta sérüléssel bajlódó Balogh Richárd lehet csak.

Nem árt azért figyelni az érdiekre: a szezon másosik harmadában magukra találtak Mujahid Tamásék: az utóbbi két hónapban három győzelmet is begyűjtöttek, az OB I-es tagságuk nem forog veszélyben és néhány pontszerzéssel még feljebb is léphetnek a tabellán. Kijelenthetjük, hogy különösebb teher nélkül játszhatnak a Pest megyeiek, akik mindenképpen szeretnék feledtatni az őszi mérkőzést. Emlékeztetőül: idegenben 13:3-as debreceni siker született.

Ha már a múlt: 24. alkalommal találkoznak a csapatok. A korábbi mérkőzések között találunk bajnoki és kupadöntőt, hosszabbításban eldőlő kupa elődöntőt és még számos emlékezetes párharcot. A mérleg a vendégek javára billen: az eddigiek során csupán 6 debreceni győzelem született, 2 döntetlen mellett 15 ARES siker született, a gólarány 183:142 az érdiek javára.

Az ARES eddigi teljesítményéről és a DEAC elleni párharcról Dávid Bence a vendégek legeredményesebb játékosa nyilatkozott. „A szezon eleje kicsit döcögősen indult, több új fiatal játékosunk érkezett a felnőtt csapatunkba, akiknek bele kellett szoknia a csapat játékába, ami már tökéletesen sikerült is. Most a szezon második felében teljesen elégedett vagyok a csapattal, mivel nagyon jó eredményeket értünk el, ráadásul szép játékkal. Sikerült két fontos meccset is nyernünk, ami adott nekünk egy nagy lökést a folytatáshoz. Az előző ütközetünk sajnos nem úgy sikerült ahogy azt vártuk. A legfőbb probléma az volt, hogy rég volt már meccsünk egymás ellen és nem tudtuk mire készüljünk. Sikerült is a DEAC-nak meglepnie minket egy fegyelmezett, szép játékkal. Ezen kívül meg sok probléma volt a játékunkal, amit igyekeztünk kijavítani, az elmúlt meccsek eredményei szerencsére bizakodásra adhatnak okot. Remélem sikerül majd pontot szerezni szombaton is.”

A DEAC részéről a kapus Dorogi Kristóf is optimistán várja a találkozót. „Papiron mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de nem szabad félvállról vennünk a szombati ellenfelünket, hiszen aki követte az ARES mérkőzéseit, az láthatta, hogy a közvetlen riválisainkkal is képesek voltak szoros meccset játszaniuk, illetve sikerült győzniük is ellenük. Mindezek tudatában lépünk pályára. Ne feledjük egy esetleges győzelemmel fél lábbal már a felsőházban lehetünk és meg fogunk mindent tenni ennek érdekében.”

A mérkőzés során ezúttal is lehetőség lesz csatlakozni a DEAC jótékonysági csokigyűjtéséhez: ezúttal is várja a szakosztály a szurkolók adományait, amelyet rászorulókhoz fognak eljuttatni. Továbbá folytatódik a DEAC nyereményjátáka is, amely során a szerencsés nyertes egy eredeti DEAC mezzel lehet gazdagabb. Aki esetleg ezúttal sem tud a helyszínen szurkolni, az az eseményeket élő facebook-os közvetítésben követheti a DEAC Floorball oldalán.

Salming OB I, 12. forduló:
Debreceni EAC – ARES HC
Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka (Böszörményi út 138.)
2019 január 12. (szombat), 17:00


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2019-01-11 12:58:00

további cikkek a témában