Szezon előtt, esküvő után

2019-07-17 14:00:00

Ezen a nyáron Dominik Novotny igazán nem panaszkodhat arra, hogy hoki híján unalmasan telnek a napjai. Egy súlyos sérüléssel terhelt, de összességében így is sikeres idényen van túl a DEAC színeiben és már javában készül az új szezonra. Mindeközben a civil szférájában történt életre szóló, örvendetes esemény; április vége óta házasembernek mondhatja magát. A nagy eseményen részt vett barátja, Jakub Izacky is, aki csodálatosnak nevezte csapattársa esküvőjét.

Dominik anyaegyesülete, a HC Olomouc (Olmütz) csapataiban sajátította el a jégkorongozás alapjait, végigjárta a korosztályos ranglétrát, majd 2012-ben bekerült a cseh második vonalban szereplő felnőtt csapat keretébe. Egy évre rá kölcsönadták a CZE-3-as Novy Jicin-nek, innen „hívta át” David Musial a 2017-18-as szezonban az ERSTE Ligába. Az Acélbikák játékosaként 31 pontot szerzett, majd a DEAC csapatához igazolt. A múlt szezon ígéretesen indult a 26 éves támadó számára, 2018 novemberének elején azonban súlyos sérülést szenvedett, hat hétig nem tudott pályára lépni. Ezzel együtt is meghatározó eleme volt a DEAC támadó játékának; 44 meccsen 37 pontot (18 gólt és 19 gólpasszt) termelt, amivel a házi pontlista 6. helyén végzett. Kiválóan beilleszkedett az egyetemista együttesbe, folyamatosan kamatoztatta technikai képességeit és kiváló fizikai adottságait, 187 centiméteres magasságához ugyanis csaknem 90 kilós testsúly járul. Húzóemberi mivoltát jelzi, hogy egyike volt az együttes leggyakrabban provokált játékosainak, ennek (valamint vérmérsékletének) folyománya a szezonban összeszedett 36 kiállításperc.



Jelenleg aktív pihenőjét tölti otthon és röviden válaszolt a nyári programokkal, a felkészüléssel és a következő idény kilátásaival kapcsolatos kérdéseinkre.

„A nyári szünet elején időm java részét az esküvőm előkészítésének szenteltem, ami nagyon fontos esemény volt számomra. Végre összeházasodhattam életem szerelmével, a nászutunk csodálatosan telt, alkalmat kínált a tökéletes pihenésre. Természetesen a családdal és a barátaimmal töltött idő is fontos részét képezte a nyárnak.



Az előző években megszokott módon készülök a következő bajnoki szezonra, de ezúttal fitness edzéseket is beiktattam a programba. Mivel az idei csapatunk más lesz, mint a tavalyi, az új idény kilátásairól nem sokat tudok mondani, de bízom abban, hogy legalább olyan jól sikerül majd, mint az előző, vagy annál is jobban.”

Nem vállalunk nagy kockázatot, amikor kijelentjük, hogy Dominik Novotny a jövőben is meghatározó alakja lesz a DEAC csapatjátékának, elsősorban nyilván a támadásoknak. Valószínű, hogy egy sorban lép majd a jégre Jakub Izacky-val, akivel régóta együtt játszanak, szavak nélkül is megértik egymást. Hogy ki lesz a center az „ő sorukban”, azt már nehezebb megjósolni. Arra viszont bizton számíthatunk, hogy Dominik a következő idényben is a tőle megszokott eredményes és csupa szív játékot nyújtja. Reméljük, hogy ezúttal elkerülik a sérülések, az pedig még nívósabb teljesítményre sarkallja, hogy élete párja is küldi majd az energiát otthonról, vagy a Debreceni Jégcsarnok lelátójáról!

=Müller Károly=

 

KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2019-07-17 14:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Liláról váltott fekete-fehérre

DEAC * 2019-05-18 20:00:00

Responsive image
Dobogóesélyesek csatája

DEAC * 2019-01-10 13:46:00