Sikeres hazai bemutatkozás

2019-08-31 13:32:00

Augusztus 30-án este szép számú közönség előtt debütált a DEAC ERSTE Ligás együttese a Debreceni Jégcsarnokban. A mieink nem okoztak csalódást a hazai szurkolóknak, biztató játékkal fektették két vállra a Hokiklub Budapest csapatát.

Az egyetemisták lendületes hokival indították az első harmadot, ami gyorsan eredményt is hozott; Hári pontos átadással találta meg az előre húzódó Filbrandt-ot, aki tétovázás nélkül kilőtte a hosszú felső sarkot. Nem sokkal később Izacky kerülte meg a vendégek kapuját, visszahúzta a pakkot a rövid alsóba, de a fővárosiak hálóőre a helyén volt. Folyamatosan nyomott a hazai gárda, a HKB nem tudott kibontakozni. A harmad felénél emberelőnybe kerültünk, könyökhasználat miatt Albert ült ki 2 percre. Az előnyben jól kombináltak a mieink, az eredmény azonban nem változott. A 15. percben Mazzagot állították ki, a vendégek sokat próbálkoztak, Gönczi azonban biztos kézzel hárított. Néhány másodpercnyi 5 az 5 elleni játék után Markov került a büntetőpadra. A hátrányban jobbára csak védekezett a hazai együttes, az ellenfél azonban nem tudott igazán nagy helyzeteket kialakítani, ha mégis, akkor Gönczi Lajos volt a végállomás.



A 2. játékrészben a mieink ott folytatták, ahol abbahagyták a nyitó harmadban, gyors, kemény játékkal tartották sakkban az ellenfelet. Feltűnő volt a két együttes közötti sebességkülönbség, a vendégek kapusa azonban kiválóan védett és meccsben tartotta a csapatát. A harmad ötödik percében ismét emberfórba került a debreceni legénység, amit villámgyorsan ki is használtunk; Hári passzából Kozma tüzelt, a korong pedig becsúszott Sylves mamutja alatt. Két perccel később Izacky olvasta remekül a játékot; a kék vonalnál lefülelt egy átadást, elrobogott a pakkal és behelyezte a HKB kapujába. A 3 gólos előny birtokában is tovább támadott az egyetemista csapat, mind a négy sorunk kemény, pörgős hokit játszott, az egy az egy elleni párharcokat rendre a mieink nyerték. 26 másodperccel a harmad vége előtt Izacky szabálytalankodott, némi tumultus is kialakult a palánk mellett, végül a cseh erőcsatárt 2+10 percre büntették.



A 3. harmad elején kimaradt egy ziccerünk, de viszonylag simán kivédekeztük Izacky kiállítását. Egyre másra vezettük a gyors támadásokat, a HKB főként kontrákra rendezkedett be, de a hazai védelem - Gönczivel az élen - jó érzékkel hárította az ellenakciókat. A 9. percben ismét emberelőnyhöz jutottunk, ezt azonban nem sikerült gólra váltani. A hazai csapat biztosan őrizte az eredményt, elől azonban többször is túlcifráztuk a helyzeteinket. A záró harmadban újabb gól nem született, így a találkozó a mieink három gólos előnyével zárult.



Az debreceni legénység sikerrel abszolválta hazai bemutatkozó mérkőzését, magabiztos, jó játékkal örvendeztetve meg a szurkolókat. A produkció egésze egyértelműen biztató volt, bár természetesen szükség lesz még némi „finomhangolásra” is. A felkészülés következő állomása a jövő szerdai, DVTK Jegesmedvék elleni megmérettetés lesz, ami a mostaninál lényegesen nehezebbnek ígérkezik. Érdeklődve várjuk az újabb erőpróbát!

Felkészülési mérkőzés
DEAC - Hokiklub Budapest 3-0 (1-0, 2-0, 0-0)
Gólszerzők: Filbrandt, Kozma és Izacky

=Müller Károly=, fotók: Kovács Anikó

 

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2019-08-31 13:32:00

további cikkek a témában
Responsive image
Dave Debrecenben

DEAC * 2018-07-05 14:21:00

Responsive image
Csak ijesztgettek minket a fiúk

DEAC * 2018-09-17 09:41:00