Újabb 3-2-es győzelem

Frissítés: 2019-09-17 14:04:35

A DEAC csapatának második tétmérkőzésén, a Fehérvári Titánok legyőzése után, hétfőn a Gyergyói HK együttesét láttuk vendégül. A székelyföldi együttes nyilván azzal a szándékkal érkezett Debrecenbe, hogy visszavágjon a tavalyi ERSTE Liga negyeddöntőért, ahol éppen a mieink ütötték el őket a továbbjutástól. Az ellenfélnél semmit nem bíztak a véletlenre és alaposan megerősítették a játékoskeretüket, főként olyan tapasztalt játékosokkal, mint Phil Busbacher, Imants Levcovs, Albert Zagidullin, vagy a kapus, Jordon Cooke.

A mérkőzés nagy iramú, oda-vissza hullámzó játékkal indult, már az első percben akadt egy helyzetecske is a gyergyói kapu előtt. Az is gyorsan kiderült, hogy a játékvezetői felfogás nem igazán fog ízleni a mieinknek, a 3. percben Kuleshov, öt perc elteltével Izacky került a büntetőpadra. A debreceni védekezés azonban mintaszerűen működött, hiába tett nagy erőfeszítéseket a vendégcsapat, nem tudtak kibontakozni. A mieink a biztonságos védekezésből kiindulva hatékony támadásokat vezettek, egyenlő létszámban veszélyesebben hokiztunk, mint az ellenfelünk. 11.53-nál Pestunov-ot állították ki, 25 másodperccel később Izacky-t már másodszor ültették le. 13.38 állt a táblán, amikor nagyszerű akcióval megszereztük a vezetést; Hári lépett be a gyergyói harmadba, okosan hátrahagyta a pakkot a mögötte érkező Vokla Rolandnak, aki nagy gólt ragasztott Cooke hálójába! Feljebb kapcsolt a vendégcsapat, keményen nyomtak, a 15. percben nehéz helyzetben tisztázott a Hetényi Zoli által vezetett hazai védelem. Az ellentámadásból Daloga lövése után volt kipattanó, Piatak ismételt, de Cooke a helyén volt. 16.54-nél előbb Sági került a büntetőpadra, bő egy perc múlva Berta is melléült, mindketten késői ütközés okán. Sajnos a 3-5 elleni játékot nem tudtuk „túlélni”, 18.18-nál a rutinos Levcovs góljával egyenlített a vendégcsapat.



A 2. játékrészre ha lehet, még agilisabban érkezett ki a Gyergyó. Az akarat nem egyszer durvaságba csapott át; 23.11-nél az egykor Debrecenben hokizó Elekes Darabontnak támadt nézeteltérése Sándor Flóriánnal, a bunyó végeztével a hazai hátvéd 2 percet, a gyergyói játékos 2+2 percet kapott. 26.05-nél Bushbacher keménykedett, kisbüntetés lett a jutalma. A következő időszakban a mezőnyhoki dominált. A mieink kulturáltan, de eleinte kevésbé veszélyesen játszottak, majd óriási tűzijátékot rendeztek Cooke kapuja előtt, záporoztak a lövések, de minden kijött a kanadai hálóőrről. A 30. perc táján egy lecsorgó koronggal indultak meg a gyergyóiak, Hetényi Zoliról elsőre kijött a pakk, de aztán rá tudott feküdni. 31.53-nál ismét Hári volt az egyik főszereplő; remekül látta meg a támadó harmadban Daloga-t, aki a csatártárs passzából nagyon nagy gólt vágott! Az egyetemisták gyors ellenakciókra rendezkedtek be, a taktika bevált, veszélyes támadásokat vezettünk, több gól azonban ebben a harmadban már nem esett.



A 3. periódus elején folytatódott az oda-vissza játék, elsősorban a mezőnyben gyűrte egymást a két együttes. Viszonylag korán, 46.25-nél Leif Strömberg időt kért. Két perccel később váratlanul gólt kaptak a mieink, az öreg róka, Zagidullin emelte meg a pakkot, ami Hetényi Zoli sisakjáról a debreceni hálóba pattant. Az érzékenyebb lelkű hazai szurkolók a szívükhöz kaptak, de a válasz szerencsére nem késett sokáig. 49.39-nél Kuleshov ugrott ki egy lecsorgó koronggal, cselezés helyett közelről, laposan ellőtte és a jól védő Cooke már nem tudott reagálni. A következő percekben a mieink biztosan tartották a vezetést, sőt ellenakciókra is futotta az erőből; öt perccel a harmad vége előtt Novotny lépett ki, Sági követte az akciót, ám a cseh légiós ellőtte a pakkot, Cooke azonban újra a helyén volt. A GYHK hevesen támadott az egyenlítésért, de a védelem és Hetényi Zoli biztosan állt a vártán. 58.30-nál a vendégcsapat lehozta a kapusát, a 6 az 5 elleni játékban a védekező harmadunkban tartotta a pakkot a Gyergyó. 59.18-nál David Musial is időt kért, rövid pihenéshez juttatva csapatát. Két üres kapus lövésünk célt tévesztett, de a lényeg az volt, hogy az ellenfél nem tudott egyenlíteni.



A mindvégig izgalmas, nagy iramú mérkőzésen megérdemelten győztek a mieink a színvonalas hokit játszó gyergyói együttes ellen. A győzelem egyik kulcsa a remek védekezés volt, de az egész csapat végig okosan és taktikusan játszott, Hetényi „Stonewall” Zoli pedig 95,12 %-os hatékonysággal védett.



David Musial, a DEAC vezetőedzője a találkozó után készült interjúban nagy fegyverténynek nevezte, hogy legyőztük a Gyergyót, mivel nagyon sok tapasztalt, jó játékosuk van, éppen úgy, mint tavaly. Emellett egy kiváló kapussal is gyarapodtak, aki ezen a találkozón elképesztően jól játszott. Az 1. harmadban megint volt egy kis gondunk a kiállításokkal, hiszen 10 percet játszottunk emberhátrányban, szerencsére ezt a második játékrészre sikerült fixálni. A 2. harmadban jobban is ment a játék, a harmadik pedig egészen jól sikerült, különösen a védekező harmadban. Nagyon örülök a ma megszerzett 3 pontnak. - fejezte be nyilatkozatát a cseh szakember.

DEAC – Gyergyói HK 3-2 (1-1, 1-0, 1-1)
Gólszerzők: Vokla, Daloga és Kuleshov, illetve Levcovs és Zagidullin

=Müller Károly=

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2019-09-17 14:00:00

további cikkek a témában