A DEAC idén is csatlakozott a Kék Vödör adománygyűjtéshez

2018-12-07 09:00:00

A Debreceni Karitatív Testület 2018-ban immár negyedik alkalommal szervezi meg karácsonyi szeretetakcióját. A korábbi évekhez hasonlóan a DEAC kosárlabdacsapata - több debreceni sportcsapat mellett- idén is csatlakozik a testület által szervezett akcióhoz. A tavalyi gyűjtési akció során 3000 család megsegítésére elegendő élelmiszert sikerült összegyűjteni.

A ,,Kék vödör" akció keretében a sportszervezetek tartós élelmiszereket illetve sporteszközöket gyűjtenek a rászorulóknak 2018. december 6-tól december 21-ig, a Debreceni Sportuszodában (Debrecen, Zákány utca 4.) és a Debreceni Jégcsarnokban (Debrecen, Derék utca 33.) van lehetőség az adományok elhelyezésére nyitvatartási időben.

A szerdai sajtótájékoztatón Széles Diána alpolgármester elmondta:,, Ez a kezdeményezés szinte egyedülálló az országban. A szeretet és az összefogás él a városunkban, biztos, hogy ezúttal is jó helyre mennek az adományok. Sportolóink Debrecen arcai, így fontos, hogy közéleti szereplést is vállaljanak, de nemcsak a sportszervezetek, hanem a gazdaság szereplői is jelentős mértékben támogatják a Karitatív Testület akcióját, amire nagyon büszkék lehetünk- fogalmazott Széles Diána.

A DEAC csapatkapitánya, Bognár Kristóf kiemelte, hogy sportolóként kötelességük felhívni a figyelmet a rászorulók megsegítésére. „Mindig örömmel állunk be az ilyen jellegű jótékonysági akciók mögé, ez a kezdeményezés pedig azért is különleges, mert nem csak az ünnepek alatt, de 2019 folyamán is eljutnak majd a tartós élelmiszerek a rászorulókhoz.

 

KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2018-12-07 09:00:00

további cikkek a témában