Búcsúzni csak szépen

2017-11-10 14:01:02

Ezen a hétvégén utoljára láthatjuk csapatainkat Debrecenben. Sáfár László együttese szépen szeretne búcsúzni közönségétől a Jászberény ellen az NBIII-ban, míg  a DASE és a DEAC II. csapataira városi derbik várnak a megyei osztályokban. – Hétvégi beharangozó

DEAC

Egyszer minden „nagy” sorozat megszakad. Ebben bízhatnak a DEAC háza táján is, hiszen a csapat öt meccse tartó vereségi szériája a kieső zónába sodorta a debrecenieket az NBIII Keleti csoportjában. A sorozat szombaton a tabella nyolcadik helyén álló Jászberény ellen szakadhat meg. A jászságiak formája ingadozó, viszont három mérkőzés óta nem szenvedtek vereséget. A szombati mérkőzés azért is lesz nagyon fontos, mert ez a DEAC utolsó hazai mérkőzése a 2017-es naptári évben. Így érthető, hogy  Katona Tamásék szeretnének szépen egy győzelemmel búcsúzni a hazai arénától és közönségétől. A DEAC utolsó edzése a rossz eredmények ellenére is jó hangulatban telt és bizakodva várja a csapat az összecsapást. A teljes keret Sáfár mester rendelkezésére áll, így a legerősebb csapatát küldheti majd ki a pályára a Jászberény ellen.

A szombati mérkőzésről Nagy Attilát és Nagy Zoltánt kérdeztük. Az interjút facebook oldalunkon tekinthetik meg: link később

DEAC-Jászberényi FC / NBIII Keleti csoport/ 14. forduló

2017.11.11. 13:30, Dóczy József utca Egyetemi sporttelep

A mérkőzésre a belépés ingyenes.

DASE

Vasárnap délután az utolsó előtti, tizennegyedik fordulót rendezik a Hajdú-Bihari megyei I. osztályban. A DASE csapatára egy nehéz erőpróba vár, ugyanis a bajnokaspiráns DVSC II. látogat az Egyetemi sporttelepre. Sütő Balázsék a nagy DEAC-hoz hasonlóan utolsó hazai bajnokijukat jászták 2017-ben. A DASE jó szériában van, hiszen öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre (négy győzelem egy döntetlen), míg a DVSC fiókcsapata az előző körben lépéshátrányba került a Hajdúböszörménnyel szemben, miután meglepetésre kikaptak a Hajdúnánástól. A DASE célja egyértelmű: megnehezíteni a kis lokisták látogatását és a lehető legtöbbet kihozni a mérkőzésből. Dér Istvánék egy pontszerzés esetén szintén szépen búcsúzhatnának a hazai közönségtől.  

DASE-DVSC II. /HB Megye I./ 14. forduló

2017.11.12. 16.00 Dóczy József utca Egyetemi sporttelep

A mérkőzésre a belépés ingyenes.

DEAC II.

A hazai búcsút a DEAC II. is széppé varázsolná. Szombaton a debreceni megyei derbin a Debreceni Sport Club ellen köszönhet el hazai közönségétől Katona László csapata. A DEAC biztosan őszi bajnoknak mondhatja magát, miután az előző fordulóban Nagyrábé nem tudott győzni, így már nyolc ponttal vezetik a tabellát Csák Zsolték. Az utolsó két bajnokira már csak az a kérdés maradt, hogy mekkora előnnyel telelnek a DEAC-os fiúk az első helye. Az idén már találkozott a két csapat egymással, akkor nagyon simán 6-0-ra győzték le a DSC-t Molnár Mártonék. Egy ilyen arányú hazai győzelemmel most is elégedettek lehetnének a szurkolók.

DEAC II. – DSC /HB Megye II. / 13. forduló

2017.11.11. 17:30 Dóczy József utca, Egyetemi sporttelep műfüves pálya

A mérkőzésre a belépés ingyenes.

Mindhárom hazai mérkőzésre várunk minden kedves szurkolónkat!

Móré Bendegúz

DEAC Sajtóreferens


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: DEAC
közzétéve: 2017-11-10 14:01:02

további cikkek a témában
Responsive image
Folytathatjuk a jó sorozatunkat

DEAC * 2019-05-17 12:33:00

Responsive image
A jelszó: támadás!

DEAC * 2017-09-29 15:01:00