Újabb értékes győzelmet arattunk

Frissítés: 2019-11-17 22:10:49

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói visszavágtak a Fehérvárnak. Fodor Antal legénysége 3:0-s diadallal lepte meg a DEAC-drukkereket. Együttesünk a következő héten két tétmérkőzést is játszik.

A MÁV-Előre BERICAP vizitált vasárnap este a DESOK-ban. Riválisunk néhány hete nagy küzdelemben múlta felül a DEAC-ot, így játékosainkat fűthette a visszavágás vágya. Az első szett elején a fehérváriak nyújtottak meggyőzőbb teljesítményt, Fodor Antal időkéréssel próbálta megtörni az ellenlábas lendületét. Hatottak az edzőnk intelmei, hiszen egyre közelebb kerültünk a Fehérvárhoz, sőt, 17:16-nál már mi vezettünk. 23:20-as eredménynél a vendégek trénere hívta magához a tanítványait, ám Hubicska lezárta ezt a felvonást.


A második periódus derekán még vetélytársunknál volt a fór, de Remete remek nyitásainak hála sikerült a fordítás. A fehérváriak a cserék bevetéséből próbáltak profitálni, ám a változtatások nem hoztak fordulatot. A harmadik játékrészben hengereltünk, 21:11-nél karnyújtásnyi közelségbe került a győzelem. Ugyan kicsit közelebb lopózott Nagy Róbert alakulata, de ez a játszma is a DEAC-játékosok ünneplésével zárult.

"A fehérváriak eléggé megnehezítették a dolgunkat. Az első szett nagy jelentőséggel bírt. Úgy éreztem, hogy a második játékrészben sikerült megtörnünk az ellenfelet. A játékunk nem volt stabil, kicsit hektikusan röplabdáztunk. A fiúk is érezték, hogy nagy téttel bírt ez az összecsapás, hiszen ha vereséget szenvedünk, hátrányba kerülhettünk volna a Dunaújvárossal szemben. Fontos, hogy 3:0-ra nyertünk, hiszen minden játszmának jelentősége lehet a végelszámolásnál " - nyilatkozta Fodor Antal vezetőedző.

Bagics Balázsék a jövő héten a Kecskeméttel és a Kaposvárral csapnak össze.

NB I. B-csoport
DEAC-MÁV Előre-Bericap 3:0 (25:21, 25:17, 25:18)

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-11-17 21:41:00

további cikkek a témában
Responsive image
Fontos győzelmet arattunk

Biró Ádám * 2019-12-02 09:31:00

Responsive image
Kaposváron nem termett babér a mieinknek

Biró Ádám * 2019-03-03 12:12:14

Responsive image
Hátrányból várhatjuk a visszavágót

Biró Ádám * 2019-11-14 11:51:00