Élcsapatot fogadunk

Frissítés: 2019-11-22 14:13:25

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói zsinórban harmadik alkalommal lépnek pályára hazai környezetben a bajnokságban. A Dunaferr és a Fehérvár legyőzése után ezúttal a Kaposvár ellen próbálhatjuk meg borítani a papírformát. Nem lesz könnyű dolga Fodor Antal legénységének, hiszen kulcsemberek hiányoznak majd.

A DEAC jelenleg a negyedik helyen áll az NB I. B csoportjában. Alakulatunk háromszor diadalmaskodott, míg négyszer vereséget szenvedett. A kaposváriak fényesebb mérleggel rendelkeznek, mivel öt sikerük mellett csupán kétszer maradtak alul. A Somogy megyeiek október 18-án 3:0-ra győzték le a csapatunkat.

"Patinás gárda érkezik a DESOK-ba, a kaposváriak 18 alkalommal nyerték meg a bajnokságot. Ebben a szezonban is az aranyérem a céljuk, ám komoly kihívóik vannak. Szeretnénk felvenni a versenyt ellenfelünkkel, nagyon boldog lennék, ha szettet tudnánk nyerni. Sajnos nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy két fontos játékosunkra sem számíthatunk a hétvégén" - nyilatkozta Fodor Antal. "Az októberi meccsen sem tudtunk a legjobb felállásunkban kiállni, ugyanis Bagics Balázst nélkülöztük sérülés miatt. Akkor az idény elején jártunk, és látszódott rajtunk, hogy a felkészülés alatt nem tudtunk elégséges edzőmeccset játszani" - mondta a vezetőedzőnk.

Hubicska Patrikék szerdán elbúcsúztak a Magyar Kupától, a Kecskemét a debreceni sikere után hazai pályán is két vállra fektette a DEAC-ot. A hírös városiak ugyan három játszmában tudták lezárni a találkozót, de azt nem lehet mondani, hogy nem okoztunk nekik nehézséget.

"Egyénileg és csapatszinten is jó teljesítményt nyújtottunk. A megszokott variációnkhoz képest több módosítást is eszközölnöm kellett, például Hubicska és Bagics is más poszton kapott szerepet. Ennek ellenére nem jöttek zavarba a fiúk. Az is örömteli, hogy a súlyos betegségből visszatérő Kiss Imre is egyre többet tud segíteni" - fogalmazott Fodor Antal.

NB I. B-csoport
DEAC-FINO Kaposvár
2019. 11. 23. (szombat) 16:00, DESOK


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-11-22 14:07:00

további cikkek a témában
Responsive image
A kupadöntős gyűrte le a mieinket

Biró Ádám * 2019-02-03 14:25:58

Responsive image
Listavezetőt vertek a röplabdás hölgyek

Biró Ádám * 2019-03-31 07:49:51

Responsive image
Újabb értékes győzelmet arattunk

Biró Ádám * 2019-11-17 21:41:00