Felfelé ívelő pályán vagyunk

Frissítés: 2019-11-23 13:00:36

A Debreceni Egyetem női röplabdázói a múlt héten fontos győzelmet arattak a Diósgyőr otthonában. Kuszkó Zsolt tanítványai a Hercules SE-t látják vendégül a hétvégén, a találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a DESOK-ban. Tóth Kitti szerint nagy küzdelmet láthatnak majd a nézők.

A DEAC öt mérkőzéséből kettőt megnyert, hármat elvesztett a bajnokság mostani kiírásában. A Hercules SE csupán a VRCK alakulatát tudta eddig felülmúlni, a többi mérkőzésén vereséget szenvedett következő ellenlábasunk.

"Nem szabad kiindulni vetélytársunk eddigi eredményeiből. A Hercules SE rutinos játékosai évek óta együtt játszanak. Általában szoros és hosszú meccseket játszunk a fővárosiakkal, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy most is maratoni csata vár ránk. Bizakodva várom a vasárnapi összecsapást, mivel az edzéseken kiváló hozzáállással dolgoztunk. Amennyiben a koncentrációnk rendben lesz, szerintem megszerezhetjük az első győzelmünket hazai környezetben. Abban biztos vagyok, hogy mentálisan és fizikálisan is kemény találkozó következik" - nyilatkozta Tóth Kitti, aki a diósgyőri diadalunkról is beszélt. "Nagyon kellett már a sikerélmény. Igazi csapatként funkcionáltunk, emellett mentálisan is rendben volt a csapat. Alig rontottunk nyitást, ami szintén nagy jelentőséggel bírt. Úgy érzem, felfelé ívelő pályán vagyunk, most kezd kijönni az elvégzett munka" - mutatott rá rutinos játékosunk.

A lányokat a legutóbbi hazai meccsen a DEAC Spirit nevű szurkolói csoport támogatta, a buzdításból sok erőt tudtak meríteni Borók Orsolyáék.

"Valóban nagyon sokat jelentett a fiúk támogatása. Amikor kisebb gödörbe kerültünk, a rigmusoknak hála egyből összeszedtük magunkat. A BVSC-s lányok kicsit le is döbbentek a hangulat miatt. Bízunk benne, hogy a drukkerek a következő meccseinkre is kijönnek majd" - zárta mondandóját Tóth Kitti.

NB II Női Bajnokság Kelet B-csoport
DEAC-Hercules SE
2019. 11. 24. (vasárnap) 18:00, DESOK


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2019-11-22 15:21:00

további cikkek a témában
Responsive image
Egyenlített a fehérvári csapat

Biró Ádám * 2019-04-25 14:27:10

Responsive image
Éppen csak kicsúszott a kezünkből...

Biró Ádám * 2018-04-24 15:12:11

Responsive image
Meglátjuk mennyit erősödtek a röpis srácok!

Biró Ádám * 2018-10-05 15:08:16